ajándék

Ajándékok anyák napjára - képes ötletek

szombat, április 27, 2013

Most olyan anyák napi ajándék ötleteket keresgéltem, amelyekhez nem szükséges semmiféle leírás. A képeket végignézve könnyen elkészíthetőek a kis ajándékok még a legkisebbekkel is.
Jó alkotást!





anyák napja

Dalok anyák napjára

hétfő, április 22, 2013

A kisgyerekek nagyon szeretnek énekelni. Sokszor énekelgetünk játékidőben, csak úgy, és ők is gyakran kérik, hogy énekeljük el valamelyik nekik kedves dalocskát. Előfordul, hogy előadást rögtönöznek, székeket raknak sorba, jegyet árulnak, a nézők pedig várják a produkciót, ami nem más, mint egy csokor dal, amelyben otthon hallott sláger, TV-ben látott mese zenéje és persze az óvodában tanult énekek is helyet kapnak. Mostanában annyit fújják - fújjuk együtt - az anyák napi dalokat, hogy néha egész nap ezt énekelgetem magamban. Szerencsére már ők is kívülről tudják a legtöbbet. Itt egy csokor kedvenc:


anyák napja

Versek anyák napjára

vasárnap, április 21, 2013

Sokat beszélgetünk mostanában az anyukákról az oviban. A gyerekek vég nélkül tudják sorolni - kérdezés nélkül is - hogy anya mit főzött, mit vett a boltban, mit mondott, miért volt mérges...Az egyik kislány csak hallgatott és amikor egyszer rá mosolyogtam, megszólalt: "Én nem szeretem anyát." "Miért nem?" - kérdeztem csodálkozva, mire ő azt felelte: "Mert meg szokott verni." Hirtelen nekem is elakadt a szavam, nem is tudtam mit válaszoljak, de ő folytatta: "...amikor rosszak vagyunk." Ismerem az édesanyát és tudom, hogy mostanában nincs könnyű helyzetben a család, a gyerekek viselkedésén is gyakran meglátszik az otthoni zaklatott légkör. "Szerintem anya nagyon boldog lesz, ha ilyen szépen fogod neki elmondani a verset és ilyen gyönyörűen énekelsz!" -mondtam a kislánynak, mire ő csak nézett nagy szemekkel és lassan bólintott egyet. Nem mondta többet, hogy nem szereti az anyukáját és olyan hangosan - szinte kiabálva- énekelt, hogy már csitítgatni kellett, hogy halkabban. Akkor arra gondoltam (nem először), hogy mennyire könnyen megbocsájtanak nekünk mindent a gyerekek! De vajon mi is ugyanilyen megbocsájtóak vagyunk velük szemben? 

ajándék

Ajándékok anyák napjára

csütörtök, április 18, 2013

Eddigi óvónénis éveim legszebb emlékei közé tartoznak azok a hetek, amik az anyák napi készülődéssel teltek. Nemhiába született annyi költemény, művészi alkotás az édesanyákról - a kisgyermekek és az anyukájuk között igenis különleges kapcsolat van. Kilenc hónapig egy test és egy lélek voltunk, és ez a kötődés csak lassan oldódik. Az óvodába érkező kicsiknél az első nagy próbatétel az anyától való elválás megélése; de nagyon sokszor ez az anyukáknak sem könnyű: idegenekre bízni azt a csöppséget, akivel előtte évekig éjjel-nappal együtt voltunk - ennek az elfogadásához is idő kell. Sokszor előfordul még aztán az ovis évek alatt, hogy a picik bármilyen probléma esetén sírdogálva mondják: "anyukámat akarom", "hiányzik anya". Talán meg sem tudnám számolni, hányszor mondtam már el azt a mondatot: "Tudod, anya is dolgozik és annak örül, ha mosolyogsz és jókedvű vagy, amikor érted jön!". És szerencsére már az is sokszor megtörtént, hogy egy kicsit megmelegedhetett a szívem, amikor - véletlenül - úgy szólítottak meg az ovisaim, hogy "anya!".


játsszunk együtt

Mit játsszunk tavasszal?

szombat, április 13, 2013

Idén nehéz dolgunk volt a heti témák és foglalkozások megtervezésénél, mert márciusban még hiába szerettük volna megfigyelni a természetet (aminek a naptár szerint már ébredeznie kellett volna), még hó borított mindent, nyoma sem volt a várva várt tavasznak. De most áprilisban végre eljött az idő, amikor nagy sétákat tehetünk, megnézhetjük a környező házak kiskertjeiben az egymás után sorra nyíló gyönyörű tavaszi virágokat, a rügyező fákat és az udvaron is hosszan vizsgálgathatjuk a bogarakat, földigilisztákat. Nagyon fontos feladatunk a gyerekek figyelmét felhívni az őket körülvevő természet szépségeire. De ez igazából nem is nehéz, hiszen ők nagyon közel állnak a kis élőlényekhez: a növényekhez, állatokhoz egyaránt.

gyermeknevelés

Hisztis a gyerek!

vasárnap, április 07, 2013

Talán azt gondoljátok, mire oviba kerül egy kisgyerek, már túl van a hisztis korszakon. Valóban, a legsűrűbb hisztis időszak a 2-3 éves korra esik, de van akinél ez még  jócskán átnyúlik az óvodás évekre is. Nemrégiben egy 5 éves nagylány igazi dührohamot produkált, mert  a buszos utazásunk után nem engedtem, hogy egyedül szaladjon el az óvoda bejáratáig. Mivel neki nem jutott pár, az én kezemet fogta (vagyis csak én fogtam az övét, ő meg rángatta). Természetesen elmagyaráztam neki, miért nem szaladhat végig egyedül az úton. Arrafelé biciklivel is közlekednek, ezért veszélyes lett volna, de egyébként is együtt megyünk mindig az úton és nem rohanunk. Amikor nem sikerült kitépnie a kezét az enyémből, óriási sírásba kezdett, majd beleharapott a kezembe. Aztán persze úgy kellett végig vonszolni a járdán, ő meg torkaszakadtából ordított. Na, akkor bennem is felrémlettek a saját gyerekeimmel megélt régi kínos hisztis szituációk. Ugye ismerős?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images