Játékok apával

hétfő, március 23, 2020

Apával játszani más, mint anyával! 
Apa feldob, meg elkap, megpörget és megbunyóz, miközben anya csak fogja a fejét: Már megint mit csináltok?






Az apukák egészen máshogyan játszanak a gyerekekkel, mint az anyukák. De tudtátok, hogy erre is szükség van! 

10 otthoni játékötlet gyerekeknek

vasárnap, március 22, 2020

Maradj otthon! – halljuk most mindenhonnét, ami így a koronavírus járvány idején tényleg megszívlelendő tanács. De az izgő-mozgó kisgyerekeket bizony nagyon nehéz lekötni a négy fal között. Szeretnék segíteni pár játékötlettel, ha már az összes otthoni társast, mesét, Legót, egyéb játékot kipipáltátok. Mi jöhet még, hogy ne unatkozzanak a gyerekek? Némelyik játék ugyan igényli a közreműködéseteket, de a befektetett idő megtérül, mert utána a gyerekek még sokáig játszhatnak az elkészült művekkel. 
Nézd meg az ötleteket ide kattintva!

Itt a tavasz!

szombat, március 21, 2020

Az óvodás korú gyerekek még nem a naptár segítségével tájékozódnak,  nem tudják, mit jelent az, hogy a tavasz első hónapjában járunk. Ők csak a számukra kézzelfogható, szemmel látható, saját bőrükön megtapasztalható dolgokon keresztül érthetik meg, mitől is van most “tavasz”. Segíts hát nekik ebben, vegyétek észre együtt a tavasz jellemző jegyeit! 



Nyomtatható játékok vízi élőlényekről

szombat, március 21, 2020

A következő játékokat (amelyek szintén olvasói kérésre készültek) akár a Víz világnapján is felhasználhatjátok, miközben a vízben élő állatokról, növényekről beszélgettek. Jó kiegészítése a Vízi világ játékcsomagnak is. Szereplői halak, békák, vadkacsák, ill. a víz körforgásáról is találtok egy nyomtatható játékot.

Alakészlelés

Figyeld meg jól, hogy milyen formát látsz a leveleken és helyezd rá azt a békát, amelynek pocakján ugyanolyan forma található.






Csatlakozz te is a Játéktárhoz és töltsd le az oldalakat! 




10 ötlet a konyhában gyerekekkel

szombat, március 21, 2020



A gyerekek számára a konyha egy új és izgalmas terület, ahol mindenféle érdekes dolog történik. Ha segíthetnek a felnőtteknek, ők is fontosnak fogják érzeni magukat, ráadásul sok-sok tudással gazdagodhatnak. Gondolj csak bele, mennyi ismeretet szerezhet kisgyermeked segítségeddel az egészséges étkezésről, vagy a balesetveszélyes helyzetek elkerüléséről. Már csak ezért is érdemes őket beengedni a konyhába. És nézd csak, mennyi mindent megtanulnak még ezen kívül, ha együtt játszhatnak, segíthetnek neked sütés-főzés közben!




Olvasd tovább ide kattintva: 

Elköltöztem!

vasárnap, november 17, 2013



Kedves Olvasók!

Ezt a blogot már nem frissítem, helyette a





oldalon találkozhatunk!

 

Nem tudod, mivel kösd le ovis gyerkőcödet?

Sok-sok játékötletre van szükséged?

 

Tudatosabban szeretnél foglalkozni kisgyermekeddel?

 

Játékos formában szeretnéd fejleszteni a képességeit?

 

Iskolába készültök és feladatlapokat, játékokat szeretnél nyomtatni? 

Netán gyerekekkel foglalkozol és újabb ötletek után kutatsz? 

Akkor gyere és...



 


Kérd a 10 hétig tartó játéktipp sorozatot és töltsetek

 együtt feledhetetlen perceket! 


Kérd itt a játéktippeket! 







"Nekem is van apukám...csak már nem él."

kedd, október 29, 2013


Még tavasszal történt…Egy átlagosnak tűnő hétfő reggelen egy kisírt szemű, feketébe öltözött anyuka kísérte be  kedves, cserfes kislányát a csoportunkba. Kérdést sem várva mondta a megdöbbentő hírt: az édesapa hétvégén autóbalesetben meghalt. Szóhoz sem jutottam a döbbenettől, első kérdésem az volt: „A kislány tudja?”  „Persze” - mondta az anyuka , de annyi az intézni való, muszáj volt elhoznia az oviba. Amúgy is jobb lesz neki most itt, mint otthon. Hamar elbúcsúzott én pedig az első sokk után próbáltam megemészteni a hallottakat. Soha azelőtt nem történt még ilyen az ovis csoportjaimban, így azt sem tudtam, hogyan is kellene kezelni ezt a helyzetet. 

Anyu, ne menj el!

szombat, szeptember 21, 2013

Új kiscsoportosaink lettek, szám szerint 26-an. Túl vagyunk a beszoktatás első nehezebb napjain, hetein, amit mindegyik picurka máshogyan viselt. Akik bölcsődéből jöttek szinte megszokott mozdulattal integettek anya után, belevetették magukat a játékok felfedezésébe és csak néha kérdezték meg: "mikor jön anya?"





tavasz

Kreatív ötletek tavaszi virágokhoz

hétfő, június 03, 2013

A gyerekek nem csak a kis bogarakhoz, csigákhoz, hernyókhoz vonzódnak ösztönösen, hanem szeretik nézegetni, megszagolni a szebbnél szebb virágokat is, amelyekből most már nagyon sokfélét láthatunk a séták során. Van amelyiknek már ismerik a nevét is, megfigyelik, hogy otthon is ugyanilyen virág van a kiskertben, de más színű. Tudják, hogy a rózsával vigyázni kell, mert megszúr, a gyermekláncfű pedig az a kis virág, ami először sárga, majd később fehér pihévé változik és el lehet fújni. A legjobban mégis annak az első kinyíló virágbimbónak örültek, amit saját kezűleg ültettek kis műanyag pohárba és végre kivirágzott! Mivel most minden virágba borul, otthon is készíthettek virágos alkotásokat.  Például ilyeneket:

tavasz

Versek óvodai ballagásra

vasárnap, június 02, 2013

 
 Óvodások voltatok-kisfiúk, kislányok.
Tündérország berkeit bebarangoltátok.
Iskolások lettetek. Mi minden vár rátok!
Nagy felfedezések, szép kirándulások.
Betűországba vezet a tanító néni.
Mennyit fogtok ti otthon majd erről mesélni!

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images